A vérzivataros XX. században számtalan egymásnak ellentmondó ideológia született és ezek mentén a háborúk. Ma arra panaszkodnak a szakemberek, hogy a hagyományos bal és jobboldali ideológiák kifulladtak, az emberiség vezető eszmerendszer nélkül maradt. Most azonban megszületett az új republikánus irányzat, amely túlmutat a bal és jobboldal idejét múlta világán.
Az új republikánus ideológia lényege annak a felismerése, hogy a világot a gazdasági szükségszerűségek irányítják és nem az egyik, vagy a másik érdekcsoportnak (jobb vagy baloldali érdekcsoportoknak) nyújtott előnyök. Ahogy Cicero megfogalmazta sok évszázaddal ezelőtt, a nép jóléte a legfőbb törvény. És ez a tétel, igaz a kis, a nagy és a legnagyobb közösségekre egyszerre, vagyis ez hatja át teljességében a mai globalizált világot. Ennek megfelelően az igazi feladat az, hogy megtaláljuk az igazi gazdasági érdekcsoportokat, azokat, amelyek tagjait nem egy mesterséges ideológiai választás sodor egyik oldalról a másikra, és vissza, hanem valós érdekközösségük állít egymás mellé hosszútávon is. A gazdasági érdekközösségek tekintetében pedig meg kell alkotni a preferenciákat, azt, hogy melyik, milyen viszonyban van egymással.
Az egyes számú ilyen gazdasági érdekközösség nem más, mint a család. Az új republikánus irányzat ezért mindenfajta örökösödési adót a legmesszemenőbb módon elutasít. A megtakarítások és a befektetések adóját pedig drasztikusan csökkenteni kívánja.
A kettes számú érdekközösség a vállalat, amelynek csökkenteni kell a nyereségadóját és amelynek a helyi adózásban kell részt vennie, nem pedig az állami finanszírozásban.
A hármas számú érdekközösség az állam, amely azonban szabályaival nem írhatja felül az egyes és a kettes számú érdekközösség törvényeit. Az államnak ezért hatékonynak kell lennie és professzionálisnak. Csökkentenie kell az adókat, egyszerűsíteni az adó és jogrendszert. A központi költségvetés a GDP maximum 20 százaléka lehet, egyenlegének pedig nullszaldósnak kell lennie.
A négyes számú érdekközösség a szövetségesi rendszer, amelyet az államnak folyamatosan fejlesztenie kell. Minél több országgal kell kereskedelmi megállapodásokat kötni, olyanokat, amelyek elősegítik és megkönnyítik a felek együttműködését. A szövetségesi rendszernek hatékonyan kell fellépnie azokkal szemben, akik a gazdasági érdekközösség szabályait megszegik. Nem kell félni a gazdasági szankcióktól és a büntetővámoktól.
Az ötös számú érdekközösség a globális világ. A polgári republikánusok előtérbe kívánják helyezni az alapkutatásokat, az energiatartalékok feltárását, az energetikai beruházások, támogatások gyors és szakszerű elbírálását.
Az új republikánus ideológia fókusz pontja mindebből következően ismét a család, ahogy a történelem során keletkezett sok más eszmerendszerben. A család, mint alapvető humán- és gazdasági erőforrás, és mint az emberek boldogságának lehetséges forrása.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.